Az elmúlt hetekben Kukuval több helyre is eljutottunk (pl. Hódmezővásárhely, Harkány, Nyíregyháza, Balaton). Ezek az élmények egyben biztosan hasonlítanak egymásra: mindegyik utazás során szembesültem azzal, hogy Kuku sem marad örökre fiatal.
Úgy vettem észre, hogy a decemberi betegségem óta Kuku lelkileg elfáradt. Senki se mondaná meg, hogy a kiskutyám 8 éves múlt, ugyanolyan vidám, játékos, pörgős, mint évekkel ezelőtt volt. Hogy alátámasszam, hogy nem csak az elfogultság beszél belőlem: a múltkor az állatorvosi rendelőben olyan doktornő rendelt, aki azelőtt nem ismerte jól Kukut, és nagyon meglepődött, amikor szóba került a kora. Mint kiderült, ő, aki szakember, 3-4 évesre becsülte.
Kuku a hangok jelzését is tökéletesen csinálja – otthon. Máshol is ugyanolyan erőbedobással dolgozna, mint régen – ha bírná a hosszú autózást. Sajnos egyre kevesebb helyre tudom magammal vinni. Kuku egyszerűen már nem viseli jól az utazást, mert a lábán felfekvés alakult ki, ami mindig autózás után újul ki vagy rosszabbodik. A kocsi minden szegletében, többféle variációt kipróbáltunk, de nem segített. Az utóbbi időben utazott már kipárnázott boxban, csomagtartóban, hátsó ülésen, bekötözött lábbal, kötés nélkül… Ugyanúgy begyulladt a sebe, és mindig az orvosnál kötöttünk ki.
Egyhetes nyaralást még be mertem vállalni vele, hiszen mire hazaindultunk, volt ideje gyógyulnia a lábának. Rövidebb nyári kiruccanásokat azonban már nem megkockáztattam meg – tekintettel Kuku egészségére. Sokszor ő is szívesebben maradt otthon, a kényelmes fekhelyén. Idén is voltunk párszor Balatonon egy kutyás barátommal. Róluk már meséltem korábbi bejegyzésemben. Tavaly Kuku még nagyon óvta a pozícióját, most pedig úgy láttam, nem bánja, ha átadhatja valakinek a helyét. Néha összeszedte magát, és nagyon akart jönni ő is kirándulni, de gyakran csak feküdt tovább, és nézett rám kérdő szemekkel: „Ugye nekem nem kell mennem?” Remélem, hogy hamar stabilizálódik az állapota, és a közelibb programok egyáltalán nem fognak gondot okozni.
Emiatt én is bizonytalanul érzem magam, mert ez azt is jelentheti, hogy Kuku már csak otthon tud segíteni nekem. Például vidéken rendezett, többnapos konferenciákon már nem tudunk együtt részt venni. Kezdődnek elölről azok a kérdések, amik még Kuku képzése előtt állandóan ott motoszkáltak a fejemben: hogy fogok felébredni és időben odaérni egy programra? Hogy fogom észrevenni éjjel, ha vészhelyzet (pl. tűz) alakul ki a szálláshelyen? Mi lesz, ha valaki bekopog a szobába, és éppen nem viselem a hallókészüléket (pl. fürdök)? Most még annyiban jobb, mint régen, hogy otthon vár engem Kuku. Előző családi kutyánk, Tapsi időskorát végigcsináltam – az sem volt könnyű –, de most tudatosult bennem, hogy Kukuval nem „csak” egy családi kedvenc öregszik, hanem a segítőtársam is.
Amikor nincs jó passzban Kuku…
Szerencsére sokszor vidám a kiskutyám – főleg ha a két autózás közötti hosszú szünetben tud pihenni.
Éppen szívesen jött velünk Veszprémbe sétálni – nagyon jól sikerült kirándulás volt.
A NEO táborában a frizbie-vel is próbálkozott.
Kuku lett az Egyesület legidősebb kutyája (jobbról a 3.).
Friss információk: bár azóta nem utazott Kuku, szerencsére elkezdett javulni a lába. Nagyon remélem, hogy ez még ezer évig így marad. 🙂 Köszönöm a drukkolást! (2015.09.29.)
